Csokoládéfelfújt mártással és konyakos szilvával
Hozzávalók (9-10 személyre):
2,5 dl tej,
10 dkg vaj
egy vaníliarúd
késhegyni só
8 dkg liszt
6 tojássárgája
6 tojásfehérje
10 dkg cukor
zsemlemorzsa
(porcukor)
csokoládészósz
konyakos szilva
12 dkg tejszínhab
A felfújthoz felfőzzük a
tejet a vajjal, a vanília kikapart belsejével és a sóval. Keverés mellett
beleszitáljuk a lisztet, és kissé megpirítjuk, amíg a massza el nem válik az edény
aljától. Levesszük a tűzről és belekeverjük a (vízfürdőben
megolvasztott) csokoládét. Egymás után hozzáadjuk a tojások sárgáját is. A
tojásfehérjét a cukorral habbá verjük, egy részét az alapmasszába keverjük, majd
az így fellazított masszát a maradék habhoz adjuk.
Egy felfújtformát kivajazunk, és megszórjuk zsemlemorzsával. Beletöltjük a
masszát, és a formát egy megfelelően magas edénybe állítjuk. Az edényt forrásban
levő vízzel feltöltjük a forma feléig, majd 160 fokra előmelegített sütőben 50
percig sütjük.
A felfújtat adagokra osztjuk, megszórjuk egy kevés porcukorral, s a forró
csokoládémártással részben leöntve, két-két szem konyakos szilvával és egy
evőkanálnyi tejszínhabbal (még melegen) tálaljuk.
E hagyományos osztrák édesség receptjét az Aréna 2000 Kiadónak köszönhetjük. Eredetileg náluk, a Nagy csokoládé könyvben jelent meg.
Ez a lap a Konyhamester
oldala. Gazda: csomópont.
Kapcsolatfelvétel, technikai információk, copyright: keresse az impresszumban!