SIMÍTOTT CSOKOLÁDÉS PISKÓTA KÉSZÍTÉSE Ennél
a tésztafajtánál vékony lapokat sütünk, s majd azok egymásra rétegezésével
alakítjuk ki a tortát, süteményt. Egy 38x32 cm-es tepsiben készülő piskótalaphoz a
következőket vesszük: 8 dkg vaj, késhegyni só, 5 dkg csokoládébevonó, 5 tojássárgája,
5 tojásfehérje, 10 dkg cukor, 8 dkg liszt.
Habosra keverjük a vajat, hozzáadjuk a sót, és lassan belecsorgatjuk a (vízfürdőben
megolvasztott) csokoládét. Tovább keverjük, amíg a csokoládébevonó és a vaj
egységes, habos masszát nem alkot. A szobahőmérsékletű tojássárgákat egymás
után a masszába keverjük. Kenhető (nem nagyon kemény) habbá verjük a
tojásfehérjét a cukorral, majd óvatosan ezt is a masszához adjuk. Végül a lisztet
is beleszitáljuk és elkeverjük.
Egy 38x32 cm-es tepsibe sütő- vagy pergamenpapírt helyezünk, ráborítjuk a tésztát,
majd egyenletesre elsimítjuk. 200 Celsius fokra előmelegített sütőben 12-15 perc
alatt készre sütjük. Ha kihűlt, a tepsivel együtt megfordítjuk, hogy a tészta
kerüljön alulra, s a piskótalapról egyszerűen lehúzzuk a papírt.
Ezt a receptet az Aréna 2000 Kiadónak köszönhetjük. Eredetileg a Nagy csokoládé könyvben jelent meg, ahol akad még néhány társa...
Ez a lap a Konyhamester
oldala. Gazda: csomópont.
Kapcsolatfelvétel, technikai információk, copyright: keresse az impresszumban!